Végre csökken az üzemanyagok ára

yatoo | 2014. március 27. csütörtök | 0 | Gazdaság

Üzemanyag árak
Üzemanyag árak

Az üzemanyagok értékének növekedése, vagy éppenséggel csökkenése, állandó és kiaknázhatatlan téma a médiában, ami nem is csoda, hiszen ez emberek ezreit, sőt, millióit érinti és érdekelheti. Minden gépjármű tulajdonos örül annak, ha végre az üzemanyagok értéke csökkenni látszik, hiszen így, akár jelentős összegeket is megtakaríthatnak a mindennapok folyamán.

Most jó hírrel szolgálhatunk minden kedves járművezetőnek, járműtulajdonosnak, ugyanis, úgy a gázolaj, mint a benzin értéke egy csökkenő tendenciát mutat. Az értesülések szerint, a gázolaj nagykereskedelmi ára négy forinttal csökken, míg a benzin ára pedig két forintos visszaesést fog mutatni. Arról is beszámoltak, hogy a napokban (pontosabban szerdán) még volt egy csökkenés a gázolaj árát illetően, ugyanis akkor, a nagykereskedelmi ár három forintos visszaesést eredményezett. Ekkor a benzin árát nem érintették változások.

A gázolaj ára, a 2012-es év áprilisi hónapjában (a hónap elején) érte el a csúcspontját, amikor is értéke mondhatni az egekbe emelkedett. A benzin ára, ugyancsak a 2012-ben érte el a tetőpontját, ennek értéke pedig, január közepén volt a legmagasabb. Szerencsére ezektől az időpontoktól kezdve, nem tapasztalhattunk nagyobb árnövekedéseket az üzemanyagokat tekintve, sőt, ahogyan beszámoltunk róla, egyre inkább csökkenőben van ennek az értéke.Az árváltozások péntektől, azaz március 20-tól lépnek érvénybe, ezért érdemes várni a hétvégéig, hiszen az árcsökkenésnek köszönhetően, most egy kisebb összeget is megtakaríthatunk a tankolások során.

Hasonló cikkek:

Kategóriák

Címkék