Színpompás LED reflektoros épület-megvilágítás

yatoo | 2016. szeptember 19. hétfő | 0 | Webáruház

Színpompás LED reflektoros megvilágítás
Színpompás LED reflektoros megvilágítás

Az utóbbi időben elterjedt szokássá vált, hogy a műemlékeket éjszaka művészien megvilágítják. Egy ilyen épület-megvilágítás jelentősen kiemeli az épület szépségét, főleg, ha tudatosan azokra a pontokra összpontosítanak, melyeken domborművek, szobrok vannak. Az épület-megvilágításban az utóbbi időben inkább LED reflektor segítségével dolgoznak, mivel ez a megoldás jóval takarékosabb, mint a hagyományos izzókkal kivitelezett rendszerek. A LED reflektor a takarékosságon kívül még számos más előnnyel is kecsegteti az érdeklődőt. Többek között meg kell említeni az átlagos munkaidejét.

A LED reflektorban található égő 20-25 ezer munkaórára van tervezve, de a legtöbb esetben ezt jóval meg szokta haladni. Ha rövid számítást végeznek, akkor arra jutnak, hogy több mint három évig nem szükséges a reflektorhoz nyúlni. A másik dolog, amiért a LED reflektort érdemes választani, az a mérete. Mivel LED technológiával készül az izzó, a szerkezeti felépítése egészen kicsi is lehet. Ez jelentős előnnyel szolgál főleg olyan helyeken, ahol kicsi helyről nagy fényerőre van szükség.

Hasonló cikkek:

Kategóriák

Címkék