A Nokia a Microsoft tulajdonában

yatoo | 2014. április 28. hétfő | 0 | Gazdaság

Már sokat hallhattunk arról a médiában, hogy mire készül a Microsoft Company a Nokia vállalkozással. Most

A Nokia és a Microsoft összeolvadása
A Nokia és a Microsoft összeolvadása

azonban hivatalos forrásokból is megerősítést nyerhettünk arra vonatkozóan, hogy megtörtént az adás-vétel, aminek köszönhetően, a Nokia telefongyártó részlege végérvényesen a Microsoft tulajdonába került. Habár a két szóban forgó vállalat már évek óta együttműködik, most hivatalosan is megtörtént az összeolvadás folyamata, aminek köszönhetően, a Microsoft vállalkozás garanciát vállal minden Nokia márkajelzéssel ellátott telefonra.

A jövőben is a Nokia korábbi vezérigazgatója fogja felügyelni a munkafolyamatokat, ebből kifolyólag, továbbra is Ő fog felelni a Lumia okostelefonok és tabletek, a Nokia mobiltelefonok, hardverek és egyéb fontos kiegészítők termeléséről illetve ezek jövőbeli fejlesztéséről. A vezérigazgató továbbra is arra törekszik, hogy minél több innovatív terméket dobjon piacra, ezzel is fenntartva a vállalkozás népszerűségét, pozitív presztízsértékét. Mindezek mellett arra hivatottak, hogy termékeikkel a társadalom alsó illetve középrétegét is megcélozzák, olyan mobiltelefonokat gyártva, amelyek ár szempontjából elérhetővé válhatnak számukra is.

Ezt az intézkedést annak reményében teszik, hogy ezáltal a cég évi plusz 50 milliárd dolláros bevételt könyvelhet el. Mindenesetre, a két cég egybeolvadása a társadalom számára is pozitív irányú tapasztalatokat okozhat, hiszen a felhasználók, fogyasztók most először találkozhatnak a mobil technológiával illetve megismerhetik a Microsoft színvonalas szolgáltatásait is ugyanazon időben.

Hasonló cikkek:

Kategóriák

Címkék