Történjen időben a lámpa polírozás!

yatoo | 2017. december 20. szerda | 0 | Szolgáltatás

Lámpa polírozás

A téli időszakban nemcsak a hőmérő higanyszála kúszik alacsonyabbra, de a nappalok is jóval rövidebbek, mint az év más hónapjaiban. Az olykor heteken át teljesen szürke felhővel borított égbolt a látótávolságot az utakon jelentősen lecsökkenti. Mindent meg kell tenni azért, hogy biztosan észrevegyenek minket más sofőrök és lehetőleg még idejében. Nem elég egyszerűen a fényszóró felkapcsolása, mert a lámpa polírozás is fontos, amit figyelembe kell venni.

Ez az eljárás bizonyos időközönként szükségeltetik, amikor már a búra olyannyira opálossá válik, hogy akadályozza a fény kijutását rajta. Ezt a legjobban akkor vehetjük észre, amikor sötétben közlekedünk. A lámpa polírozás során, a sérült részt speciális szerszámokkal eltávolítják, így aztán teret engednek az égők fényének. A művelet nem tart sokáig, de csakis bizonyos műhelyekben végzik el.

A lámpa polírozás után, hosszú évekig nem lesz gondunk ezzel a problémával. Amennyiben már jól látható az autó az utakon, ami a ködös időkben kifejezetten hasznos, már csak arról kell gondoskodni, hogy mi is mindent észrevegyünk, ami elénk kerül az aszfalton. A szélvédő polírozás árak megérik a kifizetést, hiszen cserébe egy olyan felületet kapunk, amin remekül kilátunk. Az apróbb karcok ilyen módon egyszerűen eltüntethetőek. Megesik azonban, hogy még a látható sérülések ellenére is torzít az üveg. Ennek oka, hogy a levegőben lévő apró porszemcsék mikroszkopikus mélyedéseket vájnak a felületbe, ami a beeső fénysugarak szóródását idézi elő.

A szélvédő polírozás árak megfizetése ezen esetekben is történjen meg, hiszen a zavaró tényezőt jobb minél előbb kiküszöbölni. A mélyebb karcok esetén már megfontolandó ezen eljárás kivitelezése. Ha a köröm jobban megakad a sérülésben, úgy nem ajánlott a szolgáltatás, hiszen azt követően olyan optikai hiba alakulhat ki, ami sokkal zavaróbb, mint maga a karc. Bárhogyan is nézzük, a szélvédő polírozás árak megfizethetőek és megtérülő befektetésnek számítanak. Bízzuk a szakemberre, hogy eldöntse, mikor érdemes az eljárást kivitelezni!

Hasonló cikkek:

Kategóriák

Címkék